Tegnap hosszú idő után megint rámjött az 5perc...ami nagy szó..már az idejét se tudom, hogy mikor voltam ennyire vidám.Hazafelé tartottunk a moziból...épp a vonaton ültünk...gondolom mindenki abszolút idiótának nézett...pedig nem...csak újra előtört a gyerek belőllelm :)

Utoljára talán Keszthelyen örültem ennyire annak, hogy élek.

Pedig szó se róla, az utóbbi két hét tartogatott ám mindent és sztem még csak most jön majd a neheze. Inkább nem is gondolok rá, de amíg egy ilyen ember van mellettem, addig jöhet bármi. Az, hogy a nap végén átölel és megcsókol, mindennel felér. Ez elég nyálasan hangzott, nem igaz? Pedig ez van. Voltam már egyedül, nem is keveset. Én nem is értem, hogy Pesten hogyan bírják ki az emberek. Vajon mit csinál mindenki munka után.Persze ott vannak az általános dolgok, mint pl boltba; postára; bankba menni...de ezek után...a normálisabb felének ott vannak a haverok, barátok, barátnők...na és a többi??  inkább nem is akarom tudni.

Én addig örülök, amíg tudom, hogy van hova és kihez hazajönnöm.! a többi nem számít..